— 2013 —
A fenti mondatok 1975-ben hangzottak el, amikor Weöres Sándor a Kassák Klub vendége volt. Őszintén örült annak, hogy a parasztzene s az énekelt versek – köztük a Weöres-versek – iránt ilyen lelkes érdeklődést tapasztalt.
Jó tudni – mondta –, hogy az ilyen Sebő-klubtípusok nincsenek részvétlenségre kárhoztatva. Sokat jártam nyugati országokban, láttam az ifjúság legkülönfélébb rendezvényeit. Szertelenséget és vadságot tapasztaltam, időnként botrányos viselkedéssel fűszerezve.
Az igazán tartalmas programok csak nagyon keveseket érdekelnek, a publikum nem vesz róluk tudomást. Nagyra becsülöm Sebőék törekvéseit, azt, hogy maguk köré tudták gyűjteni azokat a fiatalokat, akik értelmesen szeretnének eltölteni néhány órát.
Sebő Ferenc
Balogh József, Barvich Iván, Bodza Klára, Bognár Szilvia, Bohus János, Darvas Attila, Ella Péter, Gáspár Kornélia, Geiger György, Gombai József, György Mihály, Halász László, Halmos Béla, Juhász Jácint, Keveházi János, Keveházi Jenő, Kiss-Domokos Judit, Koltay Gergely, Kőszegi Imre, Lányi György, Maros Éva, Nagy Albert, Nikola Parov, Orczi Géza, Palya Bea, Perger László, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Tamás Benedek, Udvaros Dorottya, Weöres Sándor
Mastering: Nyerges András Imre – Intersound Stúdió
Borítóterv: Marosi Veronika
A 2–16. és a 29. számú felvétel a Hungaroton Music Zrt. tulajdona, ezek a Fotexnet Kft. jóváhagyásával kerültek kiadásra. Ezen dalok eredetileg az alábbi lemezeken jelentek meg:
1980 Hungaroton SLPX 13877 – Sebő Ferenc: Énekelt versek
1986 Hungaroton SLPX 13944 – Cimbora: Versek, dalok gyerekeknek
1996 Hungaroton Classic HCD 14249 – Sebő Ferenc: Galagonya
℗ 2013 Gryllus GCD 130