főoldal főoldal  
megjelent lemezeink a ládafia az együttes koncertek
   
 
főoldal
Következő koncertünk
Október 2., 19:00
Budavári Művelődési Ház, Sebő-klub
Névmutató
Rovatok
Keresés

RSS Értesítő
Iwiw
Archívum
•• Névmutató: Bognár Szilvia • Összes hír



KultúrPart, 2009. január 15., szerző: Maul Ági


Milyen versenyben találja szembe magát Dömdödöm a nagy Berzsenyi Dániellel? Az Erdei dalnokversenyben, egy Lázár Ervin emlékére kiadott könyvből és cd-ből kiadványban. De nemcsak ők ketten indulnak ezen a képzeletbeli versenyen, még számos költő, író, énekes, sőt még egy festő is szerepel a mezőnyben. A győztes pedig leginkább az, aki hallgatja, olvassa őket.


A Hangzó Helikon tavaly év végén kiadott, legutóbbi darabja az eddigiekkel ellentétben nem egyetlen alkotó megzenésített műveit tartalmazza. Hisz, mint ahogy Sebő Ferenc az előszóban elmondja, Lázár Ervin nem sok megzenésíthető verset írt.


Így hát megzenésítették azokat a verseket, amelyeket teremtményei, Szörnyeteg Lajos, Bruckner Szigfrid, Nagy Zoárd, Ló Szerafin, Aromó és Dömdödöm saját erdei dalnokversenyükre írtak. No és azt a Kétsoros című négysoros verset is, amit Lázár Ervin 30 év alatt fejezett be, első két sora ugyanis a hetvenes évekből, második két sora 2002-ből való. A lemezen szereplő többi ének, a könyvben található többi szöveg pedig más alkotóktól származnak.


Kétsoros

Engemet egy idő óta,

Követ három idióta.

Hátranéztem és megláttam,

Hogy én vagyok mind a hárman.



Az Erdei Dalnokverseny egy bájosan eklektikus válogatás, melybe mintha egy szabad ötlettársítási folyamat részeként kerültek volna bele azok a szerzők, művek és emlékek, amelyek szorosan, vagy lazábban, kapcsolódnak Lázár Ervinhez. Van itt minden négy mese egy novella és a két naplórészlet Lázár Ervintől, Nagy László, Berzsenyi, de még Váradi Szabolcs és Varró Dániel vers is. A gondolatmenet pedig a tolmácsoló nyúltól egészen a focizó Istenig kunkorodik.


Nagy Lászlónak, Lázár Ervin jó barátjának és kollégájának az erdei dalnokversenyen való részvételét nem kell különösen magyarázni. Berzsenyi is úgy keveredett a vegyes társaságba, hogy Lázár Ervin őt ugyancsak barátjának tekintette, és gyakran korholta barátait, amiért azok egyetlen Berzsenyi verset sem tudtak kívülről. Ezek közé a barátok közé tartozott a Sebő is, akik hetvenedik születésnapján megzenésített Berzsenyi versekkel lepték meg a mesemondót. És, ha már itt van Berzsenyi, akkor szólaljon meg két mai költő is egy-egy Berzsenyi átirattal, így került bele a válogatásba Várady Szabolcsnak a Közelítő tél alapján írt Kis aszklepiadeszije és Varró Dánielnek a Magyarokhoz címmel írt, a magyar Labdarúgáshoz íntézett hazafias ódája, és akkor már el is értünk a focihoz, Lázár Ervin novellájához a futballozó Istenről.


A lemez – amelynek zenei anyagában a Sebő együttesen kívül Palya Bea, Sebestyén Márta, Unger Balázs, Kátai Zoltán és Bognár Szilvia is közreműködik – tartalmaz néhány különleges felvételt is, például, amelyiken Nagy László maga mondja el saját versét, vagy, amelyiken Karsai Zsigmond festőművész egy lőrincrévi népdalt énekel. A könyvben pedig láthatunk régi fényképeket Lázár Ervinről, barátairól és családjáról. Illusztrációként néhány nagyra nőtt és elgurult betűből álló figura szolgál. Ahogy sztereóban olvasom a szövegeket és hallgatom őket megzenésítve, arra gondolok, hogy, minden kisgyereknek még azelőtt ó oda kéne adni ezt a rendhagyó, derűt sugárzó, zengő-bongó szöveggyűjteményt, mielőtt az iskolában elvennék a kedvét az irodalomtól.

•• Perger László • január 15. 13:30 • ajánló • 0 hozzászólás



Dolinszky Miklós, Bartók Rádió, Új Zenei Újság, 2008. január 27.


Éjfélkor kezdi röptét Minerva baglya – pontatlan alakban ez a hegeli toposz jutott eszembe, amikor először hallottam a Zeneakadémián hamarost tanszékké váló népzenei szakcsoport megalakulásának örömteli hírét. Már a 20. század két felében (az elsőben a népzenegyűjtés, a másodikban a táncházmozgalom idején) szárnysuhogást lehetett hallani; a rendszerváltás után pedig a táncházmozgalom ellenkulturális erejének szertefoszlásával voltaképp várható volt, hogy elsődleges és másodlagos életének lezárultával a népzenei hagyományt előbb-utóbb valamely egyetem hűvös mélye fogadja be, hogy amit a tudomány korábban szétszedett, most újból összerakja, és generálja a hagyomány újjászületését. Ami várható volt, most megtörtént, és a népzenei tanszék megalakulását egy, a tanszék javára rendezett születésnapi koncerttel köszöntötték. Az ajándékot a tanszék egyszerre kapta és adta: adta, hiszen a koncerten a tanszék több, neves tanára (Sebő Ferenc, Eredics Gábor, Borbély Mihály, Balogh Kálmán) is játszott; és kapta, mivel a műsor összeállításába a tanszék nem kapott beleszólást. Nem mintha vita lehetne annak a zenetörténeti szerepnek fontosságán, amelyet például a Sebő-együttes vagy a Vujicsics-együttes fénykorukban betöltött. Mindkettejükre mondhatnám: élő legenda – élő, a folytonos megújulás értelmében is.


tovább…

•• Perger László • január 28. 15:50 • ajánló • 0 hozzászólás



Gyakran találkozom mostanában olyan lemezekkel, amik érdekesek. Arra gondoltam, hogy egyikről-másikról beszámolnék itt úgy, mintha csak betévedt volna valaki hozzám a konyhába, és egy tea mellett meghallgatnánk. Csinálnék fényképeket a borítóról, és néhány részletet a zenéből is megmutatnék. Ha működik a dolog, akkor ez lesz a "CD az ablakban" sorozat. Akkor indulunk.

Szájról szájra – 

Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági


Highslide JS

A lemez és a reklámfüzet

Juhász Gábor – gitár, Nikola Parov – kaval, billentyűs hegedű, ír furulya, gadulka, duda, buzuki, Mester László – hegedű, brácsa, ütőgardon, Kovács Zoltán – bőgő, Dés András – ütőhangszerek

FolkEurópa FECD035, 2007

Highslide JS

A belső füzet
A napokban a postaládámban találtam egy CD-t. No, ez mondjuk nem volt annyira meglepő, hiszen vártam már rá. Ugyanis nemrég felhívott Lelkes András, a Folkeurópa kiadó főnöke a hírrel, hogy a Szájról szájra lemezt kísérő reklámfüzetbe bekerült az egyik fényképem, amit Bognár Szilviáról készítettem. Megbeszéltük, hogy a fotóért cserébe küld egy tiszteletpéldányt, az jött most meg.


tovább…

•• Perger László • december 8. 9:00 • ajánló • 3 hozzászólás



22:15 "Sebő 60" – magyar koncertfilm, 52 perc


Sebő Ferenc születésnapi koncertje.


A hazai népzenei és táncházmozgalom elindítóját, apostolát, máig is művelőjét, Sebő Ferencet közel 5 órás koncerten ünnepelték művésztársai, barátai és a közönség.

Közreműködik a régi és a mai Sebő együttes, Sebestyén Márta, Palya Bea, Bognár Szilvia és az Állami Népi Együttes szólistái.


Utána pedig a Fotográfia, Zolnay Pál filmje, operatőr: Ragályi Elemér, zeneszerző: Sebő Ferenc.

•• Perger László • augusztus 20. 13:25 • ajánló • 4 hozzászólás



Tegnap kaptam a Művészetek Palotájától egy promóciós kiadványt, a sorszáma szerint MUPACD-001, tehát akkor ez az első.


Az írás apropója pedig az, hogy mi is rajta vagyunk, a Sebő 60-as koncert kapcsán beválogatták a Harmatocskát, Bognár Szilvia énekével.

Olyan nemzetközi sztárok szerepelnek az albumon mint Goran Bregović, vagy George Dalaras. A magyarok közül pedig Palya Bea, a Kerekes Band, Berecz András, és a Muzsikás.

•• Perger László • április 4. 10:33 • ajánló • 0 hozzászólás



S. Takács András kritikája a MűPa-koncertről, megjelent a Népszabadság Online-on.


Anyám kérésére hétkor találkoztunk az előcsarnokban, le ne csússzuk a félnyolcas kezdést. Ő csinosan érkezik, mint mindig, ha színházba vagy hangversenyre megyünk, én aznapi ruhámban. Ő Sebő korosztálya, én Rúzsa Magdié. A koncerten vendégeskedő Sebestyén Márta meséli is: úgy hallgatta és énekelte gyerekként Sebő feldolgozásait, ahogyan "a mai fiatalok" a megasztáros dalokat.


tovább…

•• Perger László • február 9. 0:30 • ajánló • 7 hozzászólás



Marton László Távolodó (Magyar Narancs) írt egy kritikát a
Sebő • József Attila lemezünkről a közelgő hatvanadik születésnap és koncert kapcsán, köszönjük.



Lemez után, koncert előtt
Sarkított

Sebő: József Attila


A hetvenes évek elején Sebőn kívül többek is játszottak József Attilát; én például a Kaláka, a Syrius vagy Dévényi Ádám feldolgozásait éppúgy bírtam, de most hajlok a sarkításra: ha József Attila, akkor a Sebő…

tovább…

•• Perger László • január 20. 11:18 • ajánló • 0 hozzászólás



Január ötödikén kaptam az sms-t, hogy december 30-án, édesapja születésnapján megszületett Kovács Zoltán és Bognár Szilvia lánya. Janka 47 cm-rel és 2650 grammal jött a világra, és teljesen jól van. A mai kornak megfelelően a születés után nem sokkal elkészültek az első fényképek róla.

Szilvivel az elmúlt években sokat dolgoztunk együtt, nagyon megszerettük, úgyhogy most vele örülünk. Érthető módon egy darabig ritkábban látjuk majd a színpadon, de a február 5-i SEBŐ 60 koncertre vállalta a fellépést, amit ezúton is köszönünk.

És hogy milyen is a zenész-élet, Szilvi december 22-én még színpadon énekelt.

tovább…

•• Perger László • december 30. 3:00 • esemény • 3 hozzászólás


 
  FooldalImpresszumSzervezőknekE-mail
E-mail