 
Következő koncertünk
Október 2., 19:00
Budavári Művelődési Ház, Sebő-klub
Névmutató
Rovatok
Keresés
RSS Értesítő
Iwiw
Archívum
|
•• Királyi kaland rovat • Összes hír
Élet és Irodalom, 52 évf. 31 szám, szerző: Koltai Tamás
Mivel már semmin sem lepődöm meg, nem csodálkoznék, ha a Királyi kaland című, Corvin Mátyásról szóló zenés bohóság, melyben megtudjuk, mit csinált őfelsége háromtól ötig (az idősebbek emlékezete ráklikkel Makk Károly filmjének, a produkció egyik felmenőjének címére), részesült volna a Reneszánsz Év anyagi áldásából. Ez így igazságos, a holló is rábólintana, mint az előadásban. Reneszánsz király, reneszánsza van a szelistyei asszonyokkal való pajkoskodásnak, Mikszáth kezdte, ő a szüzsé jogtulajdonosa, szerencsére már nem jogdíjas, folytatta az operett (de most nem Sárközy István zenéje támadt föl poraiból újjászülető főnixként, hanem Sebő Ferenc írt új dalokat Lackfi János verseire), nemrég pedig a már szintén nem jogdíjas Ödön von Horváth témakonform, ám korántsem a szórakoztató színház kategóriájában induló darabja részesült a minisztérium pénzosztó kegyében, ugyancsak a Reneszánsz Év jóvoltából (kitalálhatták, hogy ha művészszínház, akkor határainkon túl), ezért az egyensúlyt helyre kellett billenteni, hiszen istenigazában a szórakoztató színháznak van nálunk reneszánsza, ezt az igazságos főhatóság tudhatja a legjobban, elég a vidéket járnia hozzá, álruhára sincs szüksége, mint Mátyásnak, hogy meggyőződjön róla.
tovább…
REVIZOR kritikai portál, 2008. július 30., szerző: Urbán Balázs
Nem tartottak szünetet A szelistyei asszonyok városmajori bemutatóján. Bán Teodóra kilépett ehelyett a színpadra, utalt arra, hogy most lenne a szünet, mely ezúttal jobb, ha elmarad, majd néhány – szerencsére nem túl patetikus – szót szólt a színház fontosságáról – akarva-akaratlanul, mégiscsak a színészek és a nézők hősies helytállására utalva.
Láttam már néhány szabadtéri produkciót, ahol ez valóban érvényesnek is tűnt; A szelistyei asszonyok, sajnos, nem ez az előadás. Már csak azért sem, mert a Városmajori Színpadon maga a színpad fedett, így az előadást végigkísérő esőben csupán a közönség ázik. Aki nem akar ázni, hatalmas ernyő alá bújik, keveset törődve azzal, mennyit látnak a játékból a mögötte ülők. Így aztán a színpadin túl egy színpadon kívüli előadás is kerekedik. Utóbbi szerepeit az ernyős nézőket finoman esőelhárítójuk összecsukására biztatók, majd kevésbé finoman szidalmazók, illetve az e szidalmazást ernyőjük alatt hősiesen tűrők játsszák. (Igaz, akadt olyan mellékszereplő is, aki a sor közepéről szépen kisétált, kért még egy /ülésre szánt/ kispárnát, melyet azután ernyő helyett fejére téve nézte tovább az előadást.) Töredelmesen bevallom: magam ebben az előadásban sem vettem részt, sőt meg sem próbáltam hősiesen helytállni, inkább előre menekültem a nézőtér első sorának szélére, egy nagy fa alá, ahol eső nem ért, s ahol végigkövethettem mind a színpadon, mind az azon kívül zajló előadást. Így viszont, sajnos, láttam, amit láttam.
Merthogy az eredetileg Kőszegen bemutatott, a városmajori vendégjátékra elhozott produkció leginkább azt a kérdést veti fel, hogy ama sok tehetséges ember, aki íróként, zeneszerzőként, rendezőként, színészként részt vett benne, hogyan lehetett képes ennyire halovány, érdektelen előadást létrehozni. Az esőre (és a nézőtér szükségképpen kevésbé koncentrált figyelmére) keveset lehet kenni; legfeljebb arra szolgálhat jóindulatú magyarázatul, hogy egyik-másik színészt miért látjuk a szokotthoz képest kellemetlenül harsánynak. Az alapmű fájó hiányosságaihoz azonban semmi köze.
tovább…
Magyar Narancs, 2008. július 31., szerző: Kovács Bálint
A szelistyei asszonyok (Királyi kaland) nem más, mint egy fél-háromnegyed órában elmesélhető Mátyás király-mese, egyike az igazán habkönnyűeknek. Nehéz tehát magyarázatot találni arra, hogy a Kőszegi Várszínház produkciójában miért is készült belőle egész estés színházi előadás neves rendezőnk (Jordán Tamás) irányító keze által, hasonlóképp neves szakemberek meg- és átiratában (Mikszáth alapján Makk Károly – ő már csinált ebből egy rémes filmet Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? címen -, Lőkös Ildikó és Lackfi János dolgozott), neves zenészeink közreműködésével (Sebő-zenekar) és neves színészeink szereplésével (Mátyás király szerepében Fekete Ernőt láthatjuk élete talán legszellemtelenebb alakításában).
Egyébként sikerült valamelyest a szerényke elvárások alá lőni: a Királyi kalandból ugyanis gyakorlatilag minden hiányzik – no, persze a látszólag igen nagy költségvetésű jelmez- és díszletkavalkádon kívül -, ami még a leggyengébb dramolettekben is megjelenik valahogy. Ilyen például a bonyodalom – pedig adná magát: Mátyást ugyanis átverik, de midőn ez kiderül, ő nagylelkűen legyint rá. És hát két óra egy lineárisan elmesélt, minden másodpercében kiszámítható darabból még akkor is sok, ha Sebőék igen derekasan húzzák a talpalávalót. Pláne, hogy még a karaktereket is elfelejtették megfűszerezni: néhány népmesei sablonfigura, amit csak súlyosbít, hogy minden, máskor jól teljesítő színész hűen követi királyát, Fekete Ernőt – a szellemtelenségben. Akad még egy izgalmasnak ígérkező szál – Mátyásnak elege van már hitveséből -, ám e drámai vonulatot is elfeledték kidolgozni: Mátyás széles mosollyal küldi el asszonyát a fenébe, épp, mintha népmesét mondana – aztán függöny.
Városmajori Szabadtéri Színpad, július 22.
** alá
Népszabadság Online, 2008. július 23., szerző: M. G. P.
Mikszáth Kálmán bájos Mátyás király anekdotáját (1901) bájtalanítva játszotta a Városmajori Színpadon a Kőszegi Várszínház csapata. Gáspár Margit, a Fővárosi Operett igazgatója már a Magyar Színház átvételekor gondolt Jókai regényének színre alkalmazására, mint ahogy Polgár Tiborral akarta megkomponáltatni a zenét a Szelistyei asszonyokhoz.
Sárközy István zeneszerző üde, népies operettet szerzett azután Benedek András és Semsei Jenő épkézláb szövegkönyvére 1951-ben. Évekig színen marasztotta a közönség. 1957 januárjában a pesti színházak a fegyverzajos szünet után ezzel a darabbal nyitottak. Jóllehet, óvatos kezek előtte alaposan megnyirbálták a librettót. Kihúzták Mátyás nevét ahányszor lehetett, nehogy Rákosira következtessenek a nézők és a fekete sereg sem hallatszott el, képzet társítva az ÁVH-ra, mindazonáltal a legmeglepőbb helyeken kezdett tüntető tapsolásba a délutáni közönség.
Nem is tudom, miért írom, hiszen nem Sárközy operettjét játszották a Városmajorban.
Mikszáth írását már hasznosította a zenés színház: 1903-ban a Theater an der Wien bemutatta a prágai születésű Alfred Grünfeld komponista Die Schönen von Fogaras operettjét A víg özvegyes Victor Leon szövegére.
Ezt is merő fontoskodásból írom le, mivel a Városmajorban előadott zenés mű nem ezt az operettet használta fel.
tovább…
Három hét után vége a kőszegi kalandnak. Érdekes dolog egy ilyen kitelepült színházi munka. A próbafolyamat feszített, sokan dolgoznak benne, jelmez, díszlet, koreográfia, dramaturg, író stb., pezseg a stáb. Aztán eljön a bemutató, utána a színpadi szereplőkön kívül szinte mindenki elmegy. Elmennek a családtagok is.
Marad a rendező asszisztense, a súgó, az öltöztető, a fodrász, a díszletezők, világosítók. És persze maradnak a színészek, zenészek.
Aztán az utolsó előadás után lassan mindenki elszivárog. Legtöbben a búcsúkoccintás (Süsü-pezsgővel) után autóba vágják magukat, hogy minél hamarabb a saját ágyukban alhassanak.
Páran maradunk a végére, akik nem szeretünk éjszaka fáradtan vezetni.
A Várszínház stábja már egész más problémákkal küzd, már más darabokra telik be a várólista.
Mindenesetre jó volt ez a pár hét, köszönet érte mindenkinek.
Nem kőszegieknek pedig utolsó figyelmeztetés: ma este utoljára a Királyi Kaland, a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Ahogy Epres Attila mondta, mint Mátyás király: felhők félre, esernyőket becsukni!
Új fogalmat tanultunk tegnap, ugyanis egy szupercella közepébe kerültünk. Más szavakkal: ronggyá áztunk az előadással. Egész nap gyönyörű idő, napsütés, majd este a kezdés után az első dal alatt (Dal a szomorú királyi házasságról) elkezdett nagy cseppekben esni.
Felettünk tombolt, villámlott a vihar, a mondás, miszerint mintha dézsából öntenék, nem igazán fejezi ki az eső intenzitását. Mi az árkádok alatt nép- és műdalokkal szórakoztattuk az elképesztő kitartással rendelkező közönséget, amíg egy kicsit csendesült a zápor. A színészek újra belekezdtek, de alig ment le egy-két jelenet, megint leöntötték a várat az égiek. Pócza Zoltán esőnapot hirdetett.
Viszont nem kell kocsit mosni.
Vas Népe, 2008. július 12., szerző: Ölbei Lívia
És ezzel eldőlt a Mátyás sorsa, a nép szíve megnyílt és befogadta őt. Mert aki a nép szívébe be akar jutni, kell, hogy a fantáziájába fogózzék , írja Mikszáth A szelistyei asszonyok második fejezetében. Mátyás sorsa Kőszegen is gyorsan eldőlt. (De melyik a király, melyik a bolond?)
Ez az az este, amikor a művelődési ház és várszínház munkatársai a vadonatúj előadással – mondjuk úgy, hogy előbemutatóval – köszönik meg szerte a megyében tevékenykedő kollégáiknak, partnereiknek az egész éves együttműködést, a segítséget. Mindenestül majdnem olyan, mint valami farsangi mulatság vagy – bocsánat a képzavarért – mediterrán szilveszter az Alpokalján: tálcán körbehordott italokkal (pl. a várszínház borával), tombolával, és persze jókedvvel.
Az idén az álöltözet meg az alakváltás is stimmel: a reneszánsz év tiszteletére színre vitt Mátyás király-történet kulcsa a folytonos alakoskodásban, a de hát itt senki nem az, aminek látszik alapszituációjából kihasadozó sok tréfában keresendő (és találandó is). Mi van, nem olvasol Mátyás-meséket? , szól oda – nyilván a próbák közben megszületett ötlet eredményeképpen – Mujkó szerepében Epres Attila valamelyik értetlen magyar úrnak, a nagy szerepcserére készülődve. Ha addig kételkedtünk volna benne, most már biztosan tudjuk, hogy igazi Mátyás-mesét látunk. (Fönn a díszletben, az emeleti kis teraszon ülnek a muzsikusok – Perger László, Sebő Ferenc, Barvich Iván – onnan eregetik a levegőbe kacskaringós dallamaikat, Lackfi János színészpróbáló verseire.)
tovább…
Város Romániában, Erdélyben, Szeben megyében. Románul Sălişte vagy Săliştea Sibiului, németül Grossdorf vagy Selischte.
Nagyszebentől 23 km-re nyugatra, 542 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. A Mărginimea Sibiului tájegység központja. Egybeépült Szebengálossal.
Mai nevére az első adat 1496-ból való, Salistia alakban. A 'faluközpont, faluhely' jelentésű román selişte, silişte szóból való. A román szó szláv eredetű.
Mikszáth Kálmán fogarasi képviselősége idején hallott a híres szelistyei nőkről. Ez adta az alapötletet 1901-ben megjelent, Szelistyei asszonyok című, Mátyás királyról és a férfi nélkül maradt szelistyei asszonyokról szóló kisregényéhez.
Szelistye a Wikipédián: katt!
1
2
következő oldal
|
|
