Sebő-együttes

Nem színházban nőttem fel, mégis a családomat tartom felelősnek, hogy végül itt kötöttem ki. Rengeteg izgalmas vitám volt már tizenévesen a testvéreimmel színházról, filmről. Iparművész akartam lenni, aztán színésznő, majd felvételiztem a Műszaki Egyetemre építészmérnöknek – mindenki döbbenetére. Kihívás volt, de valami nagyon hiányzott: a színház. Harmadéves koromban átjelentkeztem a képzőművészetire, díszlettervezőnek.

Mikor végeztél?

Tavaly diplomáztam Frank Wedekind Lulujával. Ebből készült egy performansz a Trafóban, Hód Adrienn rendezésében. Az első önálló díszletem egy kis társulattal, a Ködszurkálók Színházzal valósult meg (Lanford Wilson: Kéretik elégetni). Később megkeresett Göttinger Pál, akivel a Bárka Színházban dolgozhattam együtt.

A Tengeren, a Líra és Epika és a Dogville díszleteit is te készítetted ott, csupa sikeres darab. Nem zavaró, hogy a díszlet háttérbe szorul az értékeléseknél?

A jó díszlet nem önmagáért jó, hanem az előadás részeként. A legjobb, ha észre sem veszik. Számomra a színész jelenléte, energiája fontos benne. Olyan teret próbálok megálmodni, amiben ez az energia a lehető legteljesebben ki tud bontakozni. A legnagyobb dicséret, amit kaphatok, az a színésztől jön.

Hogyan zajlik a munka közös része?

Rengeteg múlik azon, hogy tudjuk-e inspirálni egymást a rendezővel a legelején. A rendezőnek nehezebb, hiszen ő ekkor még nem dolgozott a színészekkel, tehát abszurd helyzetben van velem. "El kell képzelnie", hogy mi lesz a próbafolyamat során. Ez a mi kőszínházi struktúránk átka.

Milyen művészeti stílus áll hozzád közel?

Többféle díszlettervezői hozzáállás létezik, vannak, akik kifejezetten képzőművészként érkeznek a szakmába. Én mindig is bajban voltam a "művész" jelzővel. Amit a színészetből, illetve az építészetből magamévá tettem, az nem erre tanított. Elsősorban alázatra és arra, hogy a legfontosabb a tökéletes részletekből összeálló egész. Lenyűgöznek a festői díszlettervek, de jobban izgat a néző-tér-színész viszony.

A színházon kívül milyen munkáid vannak?

Szeretek filmben dolgozni. Az egyetemi évek alatt alkalmam volt részt venni fiatal filmesek vizsgamunkáiban. A film frissítő dolog. A szakmai alázat itt teljesen egyértelműen kirajzolódik, mindenki egyért dolgozik, nem lehet önzőzni, mert az látszani fog. A kép nem hazudik.

A következő munkád?

Most kezdünk próbálni a Szputnyikban. A színdarab Edward Bond Szűk ösvény a messzi északra című műve; Upor László fordításában, Göttinger Pál rendezi. A másik munka pedig egy kisjátékfilm, az Ünnep, Császi Ádám rendezésében, ami nagy örömünkre bekerült a 41. Filmszemlére.

Szólj hozzá!