Perger László 2010. február 4. csütörtök, 20:45 esemény
Az Sebő-klubokról való ének
Kezdjük a jó hírrel, szombaton összművészeti Sebő-klub a Bem rakparton a Budavári Művelődési Házban, este hétkor, Halmos Bélával, Csatai "Csidu" Lászlóval, film, színház, muzsika és főleg tánc. Még jobb hír, hogy ez a budai klub töretlenül folytatódik.
És akkor a rossz hír, Angyalföldön megtört a lendület. Ahogy korábban említettem, megszorítások vannak, a ballaszt repül. És mi túlsúlyosak vagyunk.
Az elmúlt másfél évben a József Attila Művelődési Központ derekasan megtett mindent, közönséget szervezett, dekorációkkal, falatokkal, figyelmességgel valódi klubestekké tette a fellépéseinket, írjuk le ezért nyugodtan Kapuvári Beatrix nevét, és innen is köszönet a mamájának a süteményekért. De csodát tenni ők sem tudnak, az idén a pénz másra kell az országban, kultúrára nem jut annyi.
Február 17-én mindenesetre tartunk még egy klubot, "best of" jelleggel, lehet rendelni is majd, sírunk-vigadunk.
Ami azért biztató ebben a helyzetben, hogy az intézmény vadiúj igazgatója pár napja felvázolt egy visszatérő pályát, miszerint ahogy rendeződnek viszonyok, újraindítja a fontosabb programokat, többek közt a Sebő-klubot. Ezért azt kérte, hogy nevezzük nagyvonalúan "szünetnek" a következő hónapokat. Én pedig megígértem, hogy nem költözünk el a városból, várjuk azt a telefont.
Szólj hozzá!
|