főoldal főoldal  
megjelent lemezeink a ládafia az együttes koncertek
   
 

Játék Karácsonykor – 2010

A lemez megvásárolható a Kaláka Zeneboltban.

 

A Karácsonynak ezer arca van. Ki hogy éli meg, kit milyen helyzetben talál, az bizony döntően befolyásolja a megjelenését, érzelmi töltetét. Milyen más gyerekkorunk csodavárós karácsonya, amelyet a család védő, óvó gondoskodása vesz körül. Aztán a régi hagyományban élő kis falvak ősi szokásrend által szabályozott áhítatos szertartás-sorozata, melyben a közösség önmaga létét, szeretetben való egységét is ünnepli. Milyen más arcát mutatja egy nagyvárosi közegben, ahol már az emberek nem is ismerik egymást és igyekeznek a lakásukba zárkózva ünnepelni, bár a történelem brutalitása néha oda is betolakszik. De mind-mind valahol mélyen közös vonásokat mutat egy lényeges dologban: az emberek igyekeznek az ünnepre a jobbik énjüket előbányászni. Vagy ha ez nem is sikerül, a megszületett Kisded ünneplése révén legalább testet ölt a jó utáni vágy, a jobb, együttérzőbb, szeretetteljesebb élet akarása.

Ezen a lemezen a dalok „játsszák” a Karácsony különböző hangulatait. Falusi kántálások mellé modern kori énekelt versek társulnak. 1972 karácsonyát – Kallós Zoltán kalauzolásával – az erdélyi Visában töltöttem, ahol az ünnep izgalmát még a felfedezés mámora is fokozta. Ekkor vettem fel a 10 éves Fodor Sándorka talpraesett kántálását. Karsai Zsiga bácsi két szép lőrincrévi éneke közül az egyiket saját, a másikat hagyományos dallammal idézem fel. József Attila idillikus betlehemi verse a városi ember nosztalgiáját idézi fel, Nagy László verssorai pedig az 50-es évek hangulatát, melyben nem véletlen párhuzam a heródesi vérfürdő emlegetése. Weöres Sándor karácsonyi verse a jézusi üzenet lényegét, az emberi szenvedés iránti együttérzés szívbemarkoló fájdalmát énekli. Soha nem volt még erre olyan nagy szükség, mint manapság.

Sebő Ferenc




1. Amíg zengünk víg éneket
Sebő Ferenc – népi szöveg
   
2. Paradicsom szegeletje
Magyar népdal – Sebő Ferenc feldolgozása
   
3. Visai kántálás
Sebő Ferenc gyűjtése 1972
   
4. Betlehemi királyok
Sebő Ferenc – József Attila
   
5. Játék karácsonykor
Sebő Ferenc – Nagy László
   
6. Nől a dér
Sebő Ferenc – Weöres Sándor
   


Közreműködők

1. Amíg zengünk víg éneket
Sebő Ferenc – gitár, ének
Barvich Iván – csellótambura
Perger László – bolgár tambura, prímtambura


2. Paradicsom szegeletje
Sebő Ferenc – tekerő
Barvich Iván – furulyák


3. Visai kántálás
Sebő Ferenc gyűjtése, 1972
énekli Fodor Sándorka (10 éves)


4. József Attila: Betlehemi királyok
Sebő Ferenc – gitár, ének
Barvich Iván – tárogató, kaval, csellótambura
Becze Gábor – nagybőgő
Perger László – bolgár tambura, prímtambura


5. Nagy László: Játék karácsonykor
Sebő Ferenc – gitár, ének
Halmos Béla – hegedű, ének
Nagy Albert – bőgő, ének
Lantos Iván – duda


6. Weöres Sándor: Nől a dér
Sebestyén Márta – ének
Sebő Ferenc – gitár
Barvich Iván – csellótambura
Becze Gábor – nagbőgő
Orczi Géza – tapan
Nikola Parov – buzuki
Perger László – gitár


A felvételeket a szerző archivuma felhasználásával Konorót János készítette az Ethnic studióban.

Grafika: Barcsik Géza

(P) Gryllus 2010, GCD 102

  FooldalImpresszumSzervezőknekE-mail
E-mail