 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
|
|
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
|
|
| |
|
Trufa • Magyar népi humor – 1978
Mesék, dalok, tréfák
 
A Magyar Rádió 1975 szilveszteri TRUFA (összeállította Sebő Ferenc) és 1976 októberi HUMORTÖRTÉNET című műsorából válogatta és rendezte Marton Frigyes
A
| 1. |
Jónapot komám |
|
| 2. |
Boriska |
|
| 3. |
A kutyám, a puli |
|
| 4. |
Putypurutty |
|
| 5. |
Beszélgetés Csizmadia Istvánnal |
|
| 6. |
Fehér fuszulyka virág |
 |
| 7. |
Szent Antal |
|
| 8. |
A barátok |
|
| 9. |
Mihók |
|
| 10. |
Az a kutya mindenit |
|
B
| 1. |
Hogy lett meg a Pista |
|
| 2. |
Hej Jancsika |
|
| 3. |
Mátyás és a juhász |
|
| 4. |
Mátyás és a bíró lánya |
|
| 5. |
A bíró lánya |
|
| 6. |
A székely menyecske |
|
| 7. |
Ha meghalok |
|
| 8. |
Krisztus, Szent Péter és az ácsok |
|
| 9. |
Csujogatás |
|
CSIZMADIA ISTVÁN (A/2,4,5,7, B/3,4,8)
MARTON FRIGYES (A/5)
KASZA TÓNI (A/9, B/1)
KÓKA ROZÁLIA (B/6)
SEBŐ EGYÜTTES (A/1,3,6,8, B/2,5,9)
MÁKVIRÁG EGYÜTTES (A/10, B/7)
A trufa voltaképpen olasz szó, jelentése: csínytevés, kópéság, de jelenti az erről szóló tréfás mesét, történetet is. A truffaldino, vagy trufátor pedig a tréfacsináló, aki cselekvő vagy gyakran szenvedő hőse és egyben előadója is ennek a realisztikus, humoros, kifejezetten az élőbeszédre épülő folklór műfajnak. Nálunk a kifejezése először Benczédi Székely István használta a XVI. század derekán. Miután elbeszélte Mátyás király türténetét a lovát áruló szegényemberről, hozzáfűzi: „e féle trufái sokak vadnak még Mátiás királnak”.
Kolumbán János a XVIII. században a facétia kifejezést használja, Hermányi Dienes József pedig Vida, Kubinyi és Nádudvari tréfáit szedi sorra. Ezek az „asztali emberek” a főrangú udvarházaknak voltak az állandó mulattatói, akik gyakran magát a főurat, a fejedelmet vagy a királyt is megtréfálták. Az elkövetett csínyeket azután ők maguk foglalták szavakba és adták elő színesen, mulatságosan, párbeszédes formában, élethűen utánozva a szereplők beszéd- és viselkedésmódját. Az udvari trufátorok mellett vándorló hivatásos és alkalmi „chalókák”, „bohók”, diákok, katonák és mesterlegények is éltek ebből a mai ember szemében kissé különösnek tűnő mesterségből. Közülük Naszreddin Hodzsa és Till Eulenspiegel a világirodalomba is bevonult. Nálunk hasonló alakok lehettek Csalóka Péter, Bohó Misi, Bolond Mihók és társaik. Mulatságos, gyakran triviális, sőt obszcén cselekedeteik, trufáik a mulattatáson túl legtöbbször didaktikus jellegűek, nevelő célzatúak, a maguk korában mintegy az eleven lelkiismeret szerepét töltötték be: így válik számunkra érthetővé Mátyás király a trufátor szerepében. Tréfáival az elbizakodott bírót, a megvesztegethető ajtónállókat és a hozzájuk hasonlókat akarja hibáikra ráébreszteni és meg is büntetni.
A trufa virágkora a reneszánsz. Hozzánk már Mátyás király korában eljutott a király olasz környezete, Olaszországban tanuló diákok, onnan érkezett mesteremberek közvetítésével. A műfaj kedvelt hősei: a tréfacsináló diák, az eszes szolga, a talpraesett leányzó. Szenvedő alakjai: a vizet prédikáló, de bort ivó pap, a tudatlan mester, a rossz asszony, a szerelmes szívű vénlány, az ostoba polgár. Kedvelt témái: a csíny, nem egyszer a csínytevés öröméért, a szerelem, nem érzelmi, hanem testi vonatkozásaiban és a különböző negatív emberi tulajdonságok: az ostobaság, restség, kapzsiság, a túlzott szerelemvágy, fecsegés vagy szótlanság. Realista műfaj, amely megfigyeli és jól érzékelteti kora feszültségeit a szegény vándorló legény és az egyhelyben ülő módos polgár, a különböző természetű házastársak, a népe pártján álló király és a hatalomvágyó, kapzsi főurak, a vallási törvényekkel, kiváltságos helyzetükkel és a hívek hiszékenységével visszaélő papok és környezetük között.
A magyar paraszti trufa ezt a reneszánsz polgári műfajt igen jól transzponálta a maga életfeltételei közé, és napjainkig igazodik erkölcsi normái után. Nevelőeszközül használja és mindenekfölött pompásan mulat rajta. A trufa a szóbeliség szintján ma is népszerű, az emlékezet háttérbe szorította a komolyabb hangvételű tündérmeség s a maga bűvkörébe vonta a tréfás legendát, novellamesét és hazugságmesét. Sok helyen ma is előkerül, amikor emberek, asszonyok tartósan együtt vannak és jó mesemondó akad közöttük. Széleskörű népszerűségét bizonyítják mesemondóink is: Csizmadia István Nógrádsipekről, a Palócföldről, Kasza Tóni Jászárokszállásról, Kóka Rozália pedig bukovinai székely telepes környezetből hozta magával meséit. Nagy részük szabadszájúsága, harsánysága következtében napjainkban legfeljebb Boccaccio nevével fémjelezve tűri meg a nyomdafestéket. Élet- és természetközeli közösségek jóbeszédű szóvivői azonban még valószínűleg hosszú ideig találnak majd hálás közönséget az emberi hibákat, társadalmi visszásságokat oly mulatságosan pellengérre állító trufák előadásához.
Kovács Ágnes
A borítón: Tükrös (Nagygencs; Király Zsiga munkája, a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből)
Fotó: Hegedűs György
Grafika: Varga Judit
A Magyar Rádió felvétele.
(P) Hungaroton 1978, LPX 18040
|
|
|
|
| |
    |
|
|
