|
Pesti Műsor, 1975. augusztus
Hátsó borítónkon:
A SEBŐ-EGYÜTTES
A Sebő-együttest nyáron megtalálni szinte lehetetlen. Nem azért, mert Spanyolországba
utaztak pihenni vagy valahol a Mátrában teli tüdővel szívják a friss levegőt.
Ellenkezőleg: nyáron is dolgoznak. Ha nem is hakniznak, mint sokan és nem vállalnak
plusz fellépéseket sem Mint nagynehezen kinyomoztam: ezekban a napokban valahol
az ősi Bakonyban „táboroznak”.
A zirci Turista szálló kertjében akadtam rá Koltay Gergelyre – a Sebő-együttes
harmadik tagjára. Az alapítók sajnos – hiába mentem utánuk – megtalálhatatlanok
voltak. Az együttes ezen a nyáron a Szentendrei Néprajzi Múzeum megbízásából
népi építészeti emlékek felkutatásával és felmérésével foglalkozik. Pápateszéren
például hat régi vízimalom teljes dokumentációját készítették el.
 Könnyű
nekik, hiszen amint Koltay Gergelytől megtudtam, Sebő Ferenc és Halmos
Béla annak idején a Budapesti Műszaki Egyetemen évfolyamtársak voltak. (Innen
a szakértelem, meg az ismertség és az alkotó barátság.)
Művészpályájuk első jelentős állomása a Röpülj páva volt. Itt figyeltek
fel rájuk igazán. Később részt vettek a Duna menti népek folklór-fesztiváljának
műsorán; Berek Katival és Jobba Gabival léptek fel az Egyetemi Színpad
József Attila-estjén; majd a 25. Színházhoz kerültek. Itt ismerkedtek
meg Koltay Gergellyel, aki jelenleg – a Zeneművészeti Főiskola elvégzése
óta – fuvolatanár.
Zenei munkájuk két részből áll: egyrészt népdalok felkutatásából, gyűjtéséből;
másrészt költői művek megzenésítéséből. Az együttes tagjai a legkülönbözőbb
népi hangszereken játszanak – Sebő Ferenc tekerőlanton, brácsán, gitáron,
ütő gardonon, kobozon, citerán és dorombon; Halmos Béla hegedűn, bőgőn, gitáron
és citerán; Koltay Gergely fuvolán, dudán, töröksípon és különböző furulyákon.
Népdalgyűjtésükhöz, a feldolgozásokhoz jelentős segítséget kapnak az MTA Népzenei
Kutató-csoportjától. Egy-egy anyaggyűjtő-körúton nemcsak a régi dalok, tánczenék
után kutatnak, hanem a még élő idős zenészek játékát is tanulmányozzák
– látvány is kell!
Az együttes otthona immár három éve a Kassák klub. Igyekeznek a
közönségnek komplex programot adni: értelmes, érdekes foglalkozási formát (meghívott
vendégek fellépésével is). Úgy látszik nem akarnak „lehetetlent”, hiszen
keddenként a közösségi napokon mintegy 150 fiatal gyűlik össze; csütörtökönként
a Táncház résztvevőinek száma pedig 50-60 körül jár. A klubjukon kívül
is sok helyen megfordulnak, fellépnek; jó értelemben divatossá lettek azzal,
hogy visszatérnek ama bizonyos tiszta forráshoz, s felfedezték a szépséget
abban, ami az időben múló, eltűnő. Nemrég fejeződött be koncertsorozatuk az
Egyetemi Színpadon, ahol átfogó képet adtak a magyar népzenéről. Gyakori vendégei
a különböző vidéki művelődési házaknak; sokszor hívja hármukat a rádió, a televízió
is. Filmeken is hallhatjuk muzsikájukat: így a nagy feltűnést keltett Fotográfiában,
és a hamarosan Zolnay Pál már elkészült másik filmjében, a Szélmalomban.
Külföldön is ismerik-elismerik őket. A 30 éves felszabadulási évforduló alkalmából
Moszkvába látogattak az ott tanuló magyar egyetemisták kérésére.
Jártak Zürichben, ahol egy népzenei fesztivál keretében háromszor léptek
közönség elé. Júliusban tértek haza Jugoszláviából…
Befejezésül az együttes terveiről beszélgettünk. Szeptember 23-án nyitnak
a Kassák klubban, majd októbertől havonta az Egyetemi Színpadon lesz egy-egy koncertjük.
Ugyancsak rendszeresen fognak találkozni a közönséggel a Műszaki Egyetem „R”
épületében. Szó van arról, hogy a jövőben közös műsort készítenek Latinovits
Zoltánnal. Végül ugyancsak őszre várják nagylemezük megjelenését.
Hernádi László
|
|
