 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
|
|
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
|
|
| |
|
Quintus Horatius Flaccus
Aristius Fuscushoz
(Carmina I. 22.)
|
|
Fuscusom, hidd el: ha ki tiszta szívű
s bűntelen, nem kell soha dárda annak,
mérgezett nyíllal teli puzdra sem kell
majd az ilyennek,
járja bár Syrtis viharos vad öblét,
járja Kaukázus komor útjait, vagy
hol mesés, ember-sose-látta partot
nyaldos az Indus.
Tőlem is nemrég a sabinus erdőn
– gondtalan zengtem Lalagém – egy ordas
elfutott tüstént, noha kard se, tőr se
volt a kezemben,
s bár ilyen szörnyet soha Daunias vad
térein nem szült sürü lombu tölgyes,
még oroszlánt sem Juba földje: tejszűk,
mostoha dajka.
Fagyba száműzz bár, ama zord mezőkre,
fát hol egyet sem lel a nyári szellő,
hol jeges köddel Jupiter haragja
gyötri a földet,
vess a rettentő tüzü nap-szekérhez
oly közel, hol már nem is él meg ember,
locska, vídám kis Lalagémat itt is,
ott is imádom.
|
 |
|
|
|
|
|
|
| |
    |
|
|
