WEÖRES SÁNDOR
Rongyszőnyeg
8
Hajnalom kéklő köde foszladoz már.
Gyermek-esztendők koravén magánya,
űrbe-ásító sürü céltalanság,
lám, hova lettél?
Ágbogas sűrűn vezetett az ösvény.
Most, a fordúlón, üde tájra látok:
ó ti dús völgyben viruló vetések,
távoli ormok!
Ámde térdemben viszem úti lázam.
És az aggastyán gyereket, ki voltam,
csöpp koporsóban cipelem magammal,
mint amulettet.
