 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
|
|
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
|
|
| |
|
Takács Zsuzsa
Egy régi tornateremben
|
Holtra vált édes mosolyára színem.
Iskoláslányok csapatában én is
Állok, egy köztük, szerelemre érett,
Karcsú, magas lány.
Nem leszek többé szabad! – ezt dobolja,
Megjelölt engem! – riadózza vérem.
Szédülés, szégyen, szerelem borít el.
Ősz fele jár már.
Szenvedély útját vakon így kereste.
Áradó vízként, magasabb parancsra,
Zárakat tört fel, keritést szakított.
Ötvenes évek.
Ünnepélyes perc, gyerekévek vége,
hirtelen sípszó (hegedű, harangok):
Élj merészen! – zeng valamennyi. Labda
száll a magasban.
|
|
|
|
|
|
| |
    |
|
|
