Sebő-együttes

Sebő Ödön

A HALÁLRA ÍTÉLT ZÁSZLÓALJ

OROSZ VACSORAVENDÉGEK

A kaotikus és bizarr helyzetet mi sem jellemezte jobban, mint az alábbi hihetetlen esemény. A konyhamindig jóval sötétedés beállta után szokott megérkezni. Ezen a napon is így történt. Azon a helyen állt be és kezdte osztani az élelmet, ahol a Tatros egészen megközelíti az Áldomáspataka domboldalát, a már említett szovjet géppuskafészeknek a holtterében.

Alig kezdődött meg az ételkiosztás a mozgókonyháról, az ellenőrzés folyamán kiderült, hogy a kocsis enyhén részeg. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy a rumosfekete-adagokat dézsmálta meg. Nagyobb zűrt nem csináltam a dologból, csak odahívtam védőegységem legöregebb katonáját, és fegyvereit átadattam a kocsisnak, akit azonnal beosztottam az első vonalbeliek közé. Az öreg pedig átvette a mozgókonyhai beosztást.

Ezután visszamentem a harcálláspontomra. Hamarosan egy pihegő legény rohant be hozzám, megfeledkezve még a szokásos jelentkezési formáról is: "Főhadnagy úr, a mozgókonyhánál a sorban oroszok is vannak, mit csináljunk?" Gyors döntésre volt szükség, még mielőtt a sötétben kialakuló zűrzavarban egymásnak esnek az emberek. "Tankó fiam, menj vissza és csendben mondd meg azoknak, akik ezt észlelték, hogy maradjanak csendben, és adjanak nekik is vacsorát. Már kb. három napja nem ettek, nem ittak, mégis kitartottak a helyükön." Így aztán zavartalanul folyt tovább az élelemkiosztás. A három orosz is megkapta az adagját, majd kiálltak a sorból, és fölmentek a dombra, a géppuskafészkükbe.

Az éjszaka meglepően csendes volt, jól kialudtam magam, méghozzá ágyban és azzal a luxussal is megtetézve, hogy a legényem lehúzta lábamról a csizmát, és a kapcáimat kimosta, hogy reggelre jobban érezzem magamat. Fürdés, mosakodás a Tatrosban esedékes.

Szeptember végéhez közeledtünk. 17-18-a lehetett. A nagyjából zászlóalj erejű védelmi egységem a súlyos veszteségek után is teljesen feltöltődött a hátunkban és a havasokon felmorzsolt magyar egységek maradékaiból. Kevés harcérték, kevés fegyver és lőszer. Most már úgy be voltunk kerítve, hogy gyakorlatilag feláldozott utóvédzászlóaljnak számítottunk. Mindent elkövettem, hogy a legénység észre ne vegye rajtam, hogy a helyzetet már én is szinte reménytelennek látom, mert egy esetleges pánik a végünket jelentette volna. A bennem való korlátlan és irracionális hitük volt számomra az az utolsó "csodafegyver", amelyet mindannyiunk megmentésére felhasználhattam még. Egyetlen életben maradási esélyünk ugyanis csak egy jól megszervezett és tökéletesen végrehajtott kitörés lehetett.

Végiggondolva a történteket, nincs okunk szégyenkezni. A szorosban egy parányi csapattal két hadsereg és egy lovashadosztály támadását állítottuk meg úgy, hogy azok a további erőlködést befejezve szeptember 12-én a bekerítéshez folyamodtak. A szemben álló erők hozzánk viszonyított aránya egy az ötvenhez volt, csoda, hogy győztük leleményességgel. (Hindenburg tábornok jut eszembe, aki az első világháborúban egy álló napon keresztül meneteltette sovány erőit egy domb körül azt a benyomást keltve a túlerőben lévő ellenfélben, hogy nagyobb erőkkel rendelkezik a valóságosnál.) Négy aknavetőnk igencsak kevés volt a szoros védelmére, ezért az arcvonalamat szétosztva egy-egy csőből minden este kilőttünk egy tízes sorozatot. (Hogy ütegállásnak tűnjenek, mind a néggyel egy időben lőttünk.) Még aznap - gyors tüzelőállás-változtatással - megismételtük ugyanezt. (Ez már összesen nyolc ütegállásnak tűnt.) Alig költöztünk el az egyik állásból, máris bemérték, és óriási tüzérségi pergőtüzet zúdítottak a kihűlt tüzelőállásra. Egyetlen páncéltörő ágyunkkal ugyanígy gazdálkodtunk.

Mindez éjszaka zajlott, aludni csak nappal, a közelharc szüneteiben tudtunk, de a kétségbeesés munkált minden katonában, és szorgalmasan, iszonyatos erőbedobással húzkodták a nehézfegyvereket hegyre fel és hegyről le. Az állomásról, amit szintén beláttak, egy magyar és egy német szakaszt nappal meneteltettünk fel s alá, úgy, hogy időnként be nem látható területen mentek át, mintha mindig újabb csapatok érkeznének. Ezekkel együtt végeztük málhás állatokkal a lőszer és élelem utánpótlását, váltakozó létszámú gyaloggal és málhás állattal. Az éjjeli világítórakétázás alkalmával is megtévesztő mozgásokat végeztünk.