főoldal főoldal  
megjelent lemezeink a ládafia az együttes koncertek
   
 

Sebő Ferenc: A népzenéről (42. rész) – Karsai Zsigmond / 2


Az 1935-ben született Molnár Zsigmond hegedűn játszott pontozóját Falvay Károly gyűjtötte 1966-ban Lőrincrévén. Ez Karsai legkedveltebb pontozó dallama. A szóló játék jól mutatja még a régies hegedülésmód jellegzetességeit.


Molnár Zsigmond pontozót hegedül

Hasonlóképp parasztmuzsikás volt Székely Zsigmond is, aki 1935-ben született Lőrincrévén és 1975-ben települt át Magyarországra. Hegedüléséről és énekéről – 1985-ben bekövetkezett haláláig – sok felvételt készítettem. Játéka a II. világháborút követő idők falusi tánczenei divatját tükrözte. Ez a repertoár meglepően sok régies elemet tartalmazott, különösen az „öreges csárdás” műfajában. Most hallgassuk meg az imént hallott pontozót az ő jóval egyszerűbb technikájú előadásában is.


Székely Zsigmond pontozót hegedül

A Karsai Zsigmondtól gyűjtött dallamokat összevetve Székely Zsigmond hegedűjátékával, majd a környékbeli muzsikásoktól gyűjtött változatokkal is, mintegy 200 törzsből álló hangszeres dallamgyűjtemény raktam össze - Martin György felkérésére. E gyűjtemény legszebb darabjai szólalnak meg a Lőrincréve népzenéje című, 1986-ban megjelent hanglemezen. Mivel a többnyire házilagos eszközökkel készült gyűjtői felvételek technikai minősége nem tette lehetővé egy dokumentumválogatás közreadását, a rekonstrukció módszerét választottam. Ennek megoldása a gyűjtött dokumentumanyag autentikus stílusban való elsajátítása és újrajátszása volt. Azt a hangzást szerettem volna felidézni, amely a II. világháború előtti években adatközlőink személyes élménye volt, s amelynek mintáját a már említett híres zenészdinasztiák (Nuci, Ámosz, Murkos stb.) többnyire háromtagú együttesei szolgáltatták: hegedű-brácsa-bőgő felállásban. Másodsorban azokat a történelmi távlatokat is érzékeltetni kívántam, amelyek csak a gyűjtött anyag tudományos vizsgálata során rajzolódhatnak ki a kutató előtt. Itt nem csupán érdekes dallam-egyezésekről van szó, mint például a most következő Pontozóban, melynek visszatérő dallama a nagyszombati kézirat zenekari táncainak egyikét idézi, hanem arról a hallatlanul izgalmas és alapos tanulmányozást érdemlő párhuzamról is, mely a XVIII. század végi városi zenekarok Magyarország-szerte játszott repertoárjának stílusalkotó közhelyei és egy dél-erdélyi, falusi hangszeres táncmuzsika általános fordulatai közt vonható. A háttérből, asszociációként felsejlő hangszerelés ezt a „térbeliséget” hivatott érzékeltetni.

Hallgassunk most meg egy pontozó folyamatot. A Pontozó virtuóz férfitánc, mely valaha tánckezdő funkciót töltött be; az Erdély-szerte széles körben ismert „sűrű legényes” Maros és Küküllő menti változata. Kísérőzenéjének kontrakísérete gyorsdűvős, gazdagon figurált nyolcados mozgású dallamai tetrapodikus sorokból állnak s többnyire két – néha több – zenei periódusból épülnek fel. A tánc alapegysége a pontnak nevezett nyolcütemes zárt táncszakasz. A zene szorosan követi a tánc diktálta szerkezeti elveket: a táncbeli zárlatok helyén (a periódusok végén) a zenében is zárlat van. A hegedűn az Erdélyből áttelepült Székely Levente játszik. A háttérben megszólaló klasszikus hangszereken vendégművészek muzsikálnak (Kiss-Domonkos Judit-csellón, Gáspár Kornélia-fuvolán, Gombai József-oboán, Balogh József-klarinéton, Geiger György-trombitán, Maros Éva-hárfán, Keveházi Jenő és János-kürtön, Hosmann Erzsébet csembalón).


Pontozó (Lőrincréve népzenéje, 1986)

A tánckísérő zene meghatározóan fontos kapcsolatban áll magával a tánccal. Lőrincréve táncairól dr. Martin György írt kimerítő tanulmányt. Az ő leírásait alapul véve tekinthetjük át azokat a tánctípusokat, amelyek a lőrincrévi „táncrend”-et alkották.

A páros tánc első, lassú része, az Öreges csárdás, melyhez gyorsdűvős kontrakíséret járul. Kivételesen gazdag, régi, ereszkedő jellegű dallamkincsét vokális alakban 8-11-16 szótagos és ún. „jaj-nóta” típusú dallamok alkotják. Az énekelt dallamváltozatokra az aszimmetria felé hajló ritmika és a szöveghez alkalmazkodás hiánya a jellemző. Ez utóbbi a dallamritmika régies önállóságára mutat.

A párostánc második, már kifejezetten csárdásnak nevezett középső részében az új csárdásstílus hatása érvényesül. E táncrész gyorsabb, de lassú dűvős zenéje az általános csárdás-tempónak felel meg. Dallamkincsét a régi „lassú” meggyorsított dallamai mellett elsősorban a pontozott, alkalmazkodó ritmusú, közismert, főleg tripodikus (azaz 3 ütemű sorokból álló) új stílusú és népies műdalok jellemzik.

A páros tánc friss része, a Szapora (vagy románul: Haţegana), melynek gyors „esztamos” kísérőzenéjére nyolcados alapmozgású pontozatlan tetrapodikus (kolomejka) dallamok jellemzőek. Nem túl gazdag dallamkincsében kevés a régi dallam a mai erdélyi friss mindenütt ismert divatdallamai mellett, melyek újkeletű székely, román, cigány vagy magyar népies műzenei darabok kölcsönzései.


Öreges Csárdás – Gyors Csárdás – Szapora (Haţegana)

Legkitartóbb gyűjtője, Kiss Lajos szerint, Karsai Zsiga több mint 800 népdalt vallott be neki. Műdalokat, nótákat nem is kérdezett tőle, pedig abból is nagy készlete volt. Táncban is kitűnt hatalmas motívumkészletével. Egy-egy igazán jó táncos 20-25 figurából gazdálkodik. A tánckutató Martin György 120-nál is több figurát gyűjtött tőle. Ebbe nyilván az is belejátszott, hogy mivel a gyűjtők, koreográfusok korán felfedezték, a tudása nem kopott meg, sőt az új környezetben még fejlődött is. Legrégibb táncfilmjeit nézegetve Martin egyszer azt mondta neki tréfásan: „Látod Zsiga, azóta egész jól megtanultál táncolni!” Hiába, gyakorlat teszi a mestert. Azt mindenesetre meg kell említeni, hogy amikor hosszú évtizedek után először ment vissza a szülőföldjére, és egy szomszéd falusi lakodalomban fölállt táncolni, a vendégek ámuldozva jegyezték meg, hogy: „Né, úgy táncol, mint a lőrincréviek!”

Egy időben gyakran felléptünk kettesben is. Két generáció, hagyományőrző falusi, és a revival városi előadó együttműködését képviseltük. Én sok mesével, verssel, népzenével vezettem fel Zsiga bácsi virtuóz férfitáncát, mialatt ő hallatlan fegyelmezettséggel ült mellettem, talpig népviseletbe öltözve. A közönség már majd megfeszült a kíváncsiságtól, hogy vajon mint fog csinálni. Amikor fölállt és énekelni, majd tekerőlant kísérettel táncolni kezdett, kirobbanó sikert aratott minden alkalommal. Műsor után pedig elmaradhatatlan aktus volt, hogy a jelenlévő hölgyeket sorra táncoltatta. Sokan mondták: – Jaj, Zsiga bácsi, én nem tudok táncolni! Erre az volt a válasz: – Velem tudsz! Elcsodálkoztam a nagyvonalúságán. Egyszer megkérdeztem tőle: Zsiga, megint mindenkit megtáncoltatsz? – Persze! – mondta. – Még azt a csúnyát is ott a sarokban? Rám nézett és a világ legőszintébb hangján azt mondta: – Nincs csúnya lány!

Kimeríthetetlen daltudásán csodálkozva egyszer megkérdeztem tőle, hogy mivel vették rá őket ott falun, hogy ennyi memoritert (dallamokat, szövegeket, táncokat) megtanuljanak. A mi gyerekeinkbe három kötelező verset is művészet beleverni! Azt válaszolta: „Másképp nem jutottunk volna hozzá a lányokhoz!”


Falu végén van egy vályú – Én Istenem, teremtőm

tovább >>

előzővisszakövetkező
  FooldalImpresszumSzervezőknekE-mail
E-mail