|
Abkarovits Endre - Táncházi portrék / 4
A sajtóban az akkortájt megjelent cikkekből
nekem úgy tűnt, hogy öt évvel ezelőtt te érveltél a Hagyományok
Háza gondolata mellett. Akkor ezzel nem mindenki értett egyet.
Volt, aki attól félt, hogy egy túlcentralizált csúcsintézmény
jön így létre, mely elszippantja az anyagi és egyéb forrásokat
a kisebb műhelyek elől. Sikerült eloszlatni ezeket az aggodalmakat?
A szakma egységesen elfogadta a Ház gondolatát? Az eddigi tevékenysége
megfelel nagyjából a te akkori elképzelésednek? Fenyegetheti-e
a létét (vagy az új épület felépítését) a kormányváltás? Kelement
Lászlót akkor te kapacitáltad a Ház vezetésére. Mióta eljöttél
az Állami Népi Együttesből, magad is a Hagyományok Háza egyik
részlegének vezetője lettél.
Az anyagi és egyéb forrásokat nem volt honnan elszippantani,
mert ezek nem léteztek. Épp azért kellett létrehozni a Hagyományok
Házát, hogy a hagyományőrzés tevékenységei is részesülhessenek
a központi költségvetésből. Eddig minden e körhöz tartozó aktivitás
valamilyen más kulturális terület perifériájaként működött,
s annak költségvetéséből csak a maradékelv alapján részesülhetett.
Ezt a helyzetet változtattuk meg azzal költségvetési keretet
harcoltunk ki e terület számára is. Ennek örülni kell, mert
történelmi eredménynek számít. Hogy ezt nem mindenki ismeri
fel, és napi, partikuláris érdekei miatt ellene intrikál az
persze nagyon szomorú.
A Hagyományok Háza ugyanakkor nem egy központi pénz-újraosztó
intézmény, mint ahogy azt sokan (helytelen beidegződések folytán)
gondolják. Nem is szabad azzá tenni. Ez a hagyományápolás háttérintézménye,
amely olyan munkák elvégzését finanszírozza álllami pénből,
amelyeknek az elvégzése nagyon fontos a mozgalom és a közművelődés
számára, de amelyeket azok nem tudnának megfizetni, mert azok
sohasem termelődnének ki piaci viszonyok között. Ilyen például
az anyanyelvünk is, amely nem lévén világnyelv nem rendelkezik
akkora felvevőpiaccal, amelyen a természetes kapitalista játékszabályok
szerint el tudná magát tartani.
A kormányváltások csak annyiban érintettek bennünket, hogy minden
garnitúra számára előlről kell elmondani, hogy miért fontos
dolog a hagyományőrzés. Mivel eddig még valamennyi politikai
oldal egyforma közömbösséget mutatott, nincs miért politikai
síkra terelni ezt a kérdést. A különböző színezetű kormányok
csak magukat minősíthetik azzal, hogy hozzánk, illetve az általunk
képviselt értékekhez hogy viszonyulnak
A Hagyományok Háza nemzeti intézmény, amely azt jelenti, hogy
közpénzből fenntartott működése az egész társadalom, az összes
adófizető együttes érdekeit szolgálja, még akkor is, ha azok
nagy része (tájékozatlansága miatt) nem tud erről.
A Hagyományok Háza most áll fel. A működéséhez szükséges anyagi
alapok kiharcolása nem fejeződött még be. Ezért a szándékok
és a lehetőségek között egyelőre még nagy a távolság. De mindannyian
azért dolgozunk, hogy ez megszűnjön. Könnyebb lenne a dolgunk,
ha támogató, megértő közegben mozoghatnánk, de ebben az országban
ez ma senkinek sem adott. A mi tevékenységünk – beleértve az
egész szakmát – meglehetősen ismeretlen a társadalom nagy része
számára. Ezen is sok a változtatni való. Az intézmény munkájának
megítélése csak a tevékenysége, munkájának látható eredményei
alapján lesz lehetséges.
Az eddigiekből is kiderült, mennyi mindennel foglalkozol,
s nyilván több területről nem is eshetett szó. Például arról,
hogy az elmúlt hetekben is két új filmedet láthattuk a televízióban:
Lajtha Lászlóról egy kétrészes megemlékezést és egy rendkívül
érdekes beszélgetést Vikár Lászlóval. Előadóművészként mostanában
milyen jellegű műsoraid vannak?
Új együttesemmel (Barvich Iván, Perger László, Orczi Géza és
néha Palya Bea) évek óta énekeltvers-műsort csinálunk, Rejtelmek
címmel. Ez legújabb lemezünk is, melyet az egykori „konkurencia”,
Gryllus Dani (Kaláka) adott ki. De úgy is mondhatnám, hogy az
énekelt versek ürügyén a magyar kultúratörténetben bolyongunk,
s laza, zenés beszélgetéseinkben hol egy népdal, hol egy versforma,
hol egy tánclépés világítja meg, hogy az európai kultúra mélységes
mély kút, amelynek értékeit, részleteit – igaz – külön-külön
őrizgetjük, de annak az egészéből fakadó öröm mindenkié.
(Budapest, 2002. november)
|
|
