főoldal főoldal  
megjelent lemezeink a ládafia az együttes koncertek
   
 

Barvich Iván: Első élményeim a tamburabrácsáról / 2

Karcsi bácsi

Életéről annyit mesélt, hogy Horgoson nőtt fel és fiatalember korában gyakran elszökött otthonról, hogy egy cigányokból álló tamburazenekarban zenélhessen. Szülei a zenélést ugyan tiltották, de megakadályozni nem tudták. Egyszer apja különösen sikeres üzletet kötött a vásárban, minden lovát eladta, méghozzá jó áron. Nagy pénz volt nála, de nem ment haza, hanem mulatni kezdett a horgosi nagykocsmában. Jókedvében azt sem bánta, hogy fiát is a zenészek között találta! Másnap az apja otthon nagyokat hallgatott, még a zenélésért kijáró szidás is elmaradt, mert kiderült, hogy a sok pénzből szinte semmi sem maradt. A cigányok azonban azt a pénzt, amit a papa elszórt, még hajnalban visszaadták Karcsi bácsinak, aki reggel elővette és átadta az apjának. A papa örömében vett a fiának egy rend ruhát és egy tamburabrácsát a zentai Boczán Lajos hangszerésztől. Így kapta meg a szülői hozzájárulást választott foglalkozásához, ami egyúttal szép indítás is volt felnőtt életének megkezdéséhez.

A Jugoszláv Királyság hadseregében is sikerült zenésznek maradnia. Nem sokkal a besorozása után történt, hogy valamilyen földmunkát – úgy emlékszem csatornaásást – végeztettek az újoncokkal. Jó idő volt, a tisztek asztalt állítottak ki a szabadba, ott ettek, ittak, sőt, még besorozott zenészekből álló nagyobb létszámú tamburazenekar is szórakoztatta őket, míg a többi újonc az ásót és a lapátot forgatta. Karcsi bácsi útja gyakran vezetett el a zenekar mellett és meghallotta, hogy a bőgős nem valami jól veri. Egyszer meg is kérte, hogy: „Te komám, én úgy szeretek ám bőgőzni, hogy nagyon és má’ olyan régen vót a kezembe, add mán ide kicsit, hadd próbáljam ki a tiedét, hallom, milyen jó hangja van, visszaadom mingyá’.”

Az ember örült, hogy végre pihenhet egy kicsit, mert már fájt a keze a kemény vashúroktól. Ahogy Karcsi bácsi a bőgőt a kezébe kapta, elkezdett szépen, erőteljesen játszani. Bontotta az akkordokat, menetelt a fogólapon fölfelé is, meg lefelé is. A zenekar is felpezsdült, abbahagyta a takarékos játékmódot. A fájós kezű ember megijedt, érezte, hogy ez nem fog rá jó fényt vetni. Szólt is, hogy „jól van komám, mos má elég vót, add vissza”, csakhogy a zenére a tisztek is felfigyeltek. Karcsi bácsiból így lett azonnali hatállyal bőgős, majd nemsokára eredeti hangszerét, a brácsát is újra kezébe vehette. Szívesebben „menetelt” a fogólapon, mint a laktanyaudvaron.

A jugoszláv hadseregben sokféle nemzetiségű ember volt együtt és a tamburazenekar nem csak szerbeknek és horvátoknak játszott, hanem magyaroknak, bolgároknak, makedónoknak is. Sőt még albánoknak, azaz „siftároknak” (styiptároknak) is, a durva bakatréfák ellenére. Néha ugyanis egy-egy későn ébredő mohamedán albán katonát hajnalban a szerb legények az ágyán fekve lefogtak, arcát bekenték disznózsírral, szájába szalonnadarabot erőltettek, majd elengedték. Az áldozat rémülten imádkozott, majd köpködve és átkozódva menekült ki a barakkból.

Karcsi bácsi elsősorban tamburabrácsás volt, de a zenekar többi hangszerét is tudta kezelni. Szerette a bőgőt, de külön büszke volt arra, hogy ő az A-basszprímtamburán is tud kísérni, akkordozni. Többször meg is mutatta és hallottam, hogy tényleg lehetséges. Bár sokszor kellett fekvést váltania, néhány akkordfűzés még szebben is szólt a basszprímen, mint a brácsán. Mégsem értettem, miért van erre szükség, mikor a brácson mindent harmóniát könnyebben meg lehet fogni. Válaszként egy vele megtörtént esetet mondott el. Egy lakodalom után voltak és enni-inni, mulatozni kezdtek, ő maga pedig már alaposan be is rúgott. Hirtelen nagy nyári zápor kerekedett, csak úgy patakzott a víz a falu utcáin. A zenészek egy fedett helyen üldögélve nézték. Egyszer csak Karcsi bácsi arra lett figyelmes, hogy a vízen csónak módjára a saját hangszere sodródik el a távolba. Nyílván valahol letette a földre és megfeledkezett róla. Szaladni kezdett utána, de részegen alig bírt futni. Mire kihalászta, ő jól elázott, a hangszer pedig tönkrement, ami azért is volt baj, mert el voltak szerződve másnapra is. Hát, például ezért is érdemes tudni basszprímen is akkordozni. No meg véletlenül, vagy szándékosan is eltörhetik a brácsát, de ettől a lakodalom még nem fog leállni. Azért pedig, hogy a brácsás unatkozik, pénz nem jár! Pénzért pedig – mondogatta többször is – ha a vendég azt kéri, fél lábon állva is muzsikálok! Ilyen volt Karcsi bácsi filozófiája.

előzővisszakövetkező
  FooldalImpresszumSzervezőknekE-mail
E-mail