Sebő-együttes

Abkarovits Endre - Táncházi portrék / 2

Az első dupla borítós, részben népzenei lemezetek a hetvenes évek közepén sokunk számára az első találkozás volt az autentikus magyar népzenével, s máig féltve őrizzük a bakelitlemezt. A következő években megjelent még néhány népzenei lemezetek (Táncház, Táncházi muzsika I.–II., Élő népzene V.), amelyeknek viszont sokszor már csak a címlapfotóit ismerjük könyvekből, esetleg közkönyvtárakban fellelhetők. Mikor és mennyi jelent meg táncházi vagy más muzsikából a Sebő együttestől? Van-e terv ezek bármelyikének CD-n történő kiadására?

Az első lemezünk egy József Attila műsort rögzített, melyet Berek Katival csináltunk, először az Egyetemi Színpadon, majd szerte az országban. Ezen a versmondás mellett azok a zenéim jelentek meg, amelyeket József Attila verseire írtam, ezek voltak az első „énekelt versek”, amelyekkel én az előadói pályafutásomat voltaképpen elkezdtem. Ezt követően jelent meg a dupla borítós, ám csak egy lemezt tartalmazó Sebő Együttes lemez, amely egyik felén népdalfeldolgozásokat, a másikon pedig énekelt verseket tartalmazott. Ezt aztán a két műfaj önállósodása követte: a „Táncház” (1977) egy, a „Táncházi Muzsika” (1978) pedig két lemeznyi csupa talp alá való népzenét (a muzsikusok közt már parasztzenészek is feltűntek); a Weöres Sándor verseiből álló kislemez, majd az „Énekelt versek” pedig Sebő-dalokat népszerűsített. Az Élő népzene sorozatban V. lemezén, a Muzsikás együttessel közösen jelentünk meg a lemez B oldalán.
Mindezekből CD-n csak egy verslemez jelent meg a legújabb időkben „Galagonya” címmel (Hungaroton Classic, 1996). Azért választottam ezeknek az újrakiadását, amikor a Hungaroton lehetővé tette számomra, mert úgy találtam, hogy ezek a muzsikák állták ki legjobban az idők próbáját. A népzenei megszólalásunkról ezt ma már nem tudnám elmondani (A fiatal generációk – talán igazolva eredményes pedagógiai működésünket? – sokkal szebb és hitelesebb muzsikájukkal kényeztetnek el ma már benünket.)

A Sebő együttes meddig maradt fenn?

A felbomlás Béla kilépésével kezdődött a 70-es évek végén. Ő – valószínüleg családi okok miatt – döntött akkor úgy, hogy leáll a koncertezéssel, pont egy ausztrál turné előtt. A Muzsikás együttes ugrott be helyettünk s kezdte meg diadalmenetét a nemzetközi porondokon. (De aztán csak egy évig bírta ki Béla zenélés nélkül, és egyszer csak a Kalamajka együttesben tűnt fel, amelynek alapító prímása, Sipos Janó Törökországba távozott.)

Fellépni egyedül is tudtam, a még érvényben lévő külföldi meghívásokat parasztzenészekkel oldottam meg. Nagy élmény volt számomra Karsai Zsigával, Kovács Tivadarral Székely Zsigával, majd egy ízben a moldvai csángó Benke Jánosnéval turnézni Norvégiában, Kanadában, majd több ízben Svédországban. Itthoni környezeteben pedig a Filharmónia segítségével léptettem fel mestereimet (köztük Bársony Mihályt is) a Zeneakadémia nagytermében, diákelőadásokon. Örültem annak, hogy a tőlük tanultak segítségével és velük együtt osztozhatom a közönségsikerben.

Úgy tűnik, mintha a táncházi zenélésből a nyolcvanas évek közepe tájékán kivonultál volna. Miért történt ez és azóta mennyire van kapcsolatod a táncházi élettel, jársz-e – akár azért, hogy figyelemmel kísérd a különböző együttesek fejlődését – táncházakba?

Ebben az időszakban sok változás történt az életemben. Családot alapítottam, három gyermekem született. A Népművelési Intézetben szervezett Országos Táncházvezetői Tanfolyam látványos sikerei dacára világossá vált, hogy az intézet nem kívánja a kellő mértékben tovább fejleszteni, és intézményessé tenni a népzene-néptánc oktatását, hanem megelégszik annak amatőr szinten, mozgalmi keretek között való megtartásával. Az itt szerzett oktatási, valamint a terepmunka kutatási tapasztalatai ráébresztettek arra, hogy e szakmában is jobban el kellene mélyülni ahhoz, hogy lényegesen előre lendíthessük a dolgok menetét. Ezért nagy elhatározással jelentkeztem a Zeneakadémia Kodály alapította Zenetudományi Szakára. Ez öt év nappali elfoglaltságot jelentett, s mivel kollegáim még a Kassák-klubból is kiintrikáltak, nem csoda, hogy erre az időre eltűntem mindenki a szeme elől. Zongoráztam, összhangzattant, Palestrinát, népzenét és zenetörténetet tanultam olyan tanároktól, akikre ma is büszkén gondolok (Rajeczky Benjámin, Dobszay László, Szendrei Janka, Kárpáti János, Ujfalussy József, Kroó György, Somfai László, Komlós Kati, Batta András, Kovács Sándor, hogy csak a számomra legkedvesebbeket említsem).

Már az első ismertebb lemezed azt mutatja, hogy a népzene mellett az énekelt versek ugyanolyan fontos szerepet töltöttek be a tevékenykedésedben. Idővel mintha egyre inkább ebbe az irányba tolódott volna el az érdeklődésed. Legalábbis a lemezek ezt látszanak bizonyítani. A versek megzenésítésénél mennyire törekedtél a népi(es) hangzásra, változott-e ez az idő folyamán? A megzenésített versek is szolgáltak táncprodukciók alapjául (pl. „A hetedik te magad légy”). Az autentikus (paraszti) népzene és a népies műzene ill. ezek táncszínházban történő felhasználása iránti érdeklődésed hogyan változott az idővel?

Igaz, hogy működésemet az énekelt versekkel kezdtem, s azóta is folyamatosan énekelem ezeket a dalokat, de a népzene hozzátársítása a repertoárhoz mégsem jelent műfajváltást. Én is menetközben döbbentem rá, hogy az énekelt vers műfajának, életformájának túlélője a maga a népdal. Ezért ennek tanulmányozása, elsajátítása egyben az énekelt vers szakmai megalapozását, a történeti stílusok megismerését is jelenti. Nem különös hát, hogy akár táncolni is lehet énekelt versre, ahogy mi ezt a Bartók együttesben többször is megtettük. „A hetedik” csak egy volt ezek közül. Készült tánc időmértékes versekre (Horatius, József Attila), de hangsúlyos magyar versmetrumra is (Weöres Sándor) Vargha Zoltán koreográfiájával. Egyik legsikeresebb Bartók együttes-produkció a „Táncbéli Táncszók” volt, amely Nagy László tánckiáltásokra emlékeztető, s nekünk, eltáncolás cáljából írt szövegére készült.

Tudományos és pedagógiai jellegű tevékenységedről, publikációidról mondjál valamit. Például a „Népzenei olvasókönyv”-ről.

A Zenetudományi Szak elvégzése után két diplomát kaptam, egy zenetörténet-tanárit, és egy zenetudósit. A diplomamunkám Vikár Béla népzenei gyűjtését kezdte meg összegyűjteni és rekonstruálni. (Ez a munka még ma is tart.) Tanárom Dobszay László vont be először készülő Népdaltípus-katalógusának munkálataiba, a discográfia és a mutatók elkészítését bízva rám. Ezután Kovács Sándor (szintén tanárom) kért fel, hogy segítsek neki a Bartók: Magyar Népdalok – Egyetemes Gyűjtemény kiadási munkáiban. Az első kötet 1991-ben jelent meg, a másodiknak most folyik a lektorálása. Eközben népzenét tanítottam a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd Zeneakadémia Zenetudományi Szakán. A Népzenei Olvasókönyvet Eredics Gábor felkérésére írtam meg, abból a célból, hogy a legújabb eredményeket, ismeretterjesztő szinten is közvetítsük a tanfolyamok hallgatói számára. Ebbe a tanítás közben szerzett tapasztalatokat építettem be.